#TŐKEPORTÁL RENDEZVÉNY
Kanapé pitch & befektetői találkozó Vol. 27.
#Vendégek
A Tőkeportál kiemelt missziója a hazai startup-ökoszisztéma aktív támogatása és fejlesztése, ezért minden alkalommal neves szakértők osztják meg tapasztalataikat a Kanapé Pitch közönségével.
- Oszkó Péter: Kockázatitőke- befektető, OXO Labs
- Romhány Gergely, CEO and Co-Founder, TrustChain
- Kovács Zsolt, Startup Campus
@Oszkó Péter
Oszkó Péter | Kockázatitőke-befektető, OXO Labs
@Romhány Gergely
Romhány Gergely | Év Startuppere | Trustchain, Alapító, CEO és Társalapító
Külső tanácsadóként segítettem a mára már ismert Fintech cégeket, a dán bitcoin-kereskedő céget, a Coinify-t, valamint a pre-paid kártyákat kibocsátó MySafepay-t. 2016-ban társalapítója voltam a szoftverteszteléssel foglalkozó MerkIT Consultingnak és azóta is stratégiai tanácsadóként segítem a vállalkozást.
A TrustChain azzal a céllal jött létre 2016-ban, hogy cégek számára segítsenek jogi biztonságot teremteni a digitális térben, határok nélkül, ezzel megkönnyítve a vállalkozások működését a nemzetközi piacokon. A cégek online rendelnek, számláznak, de a jogi folyamatokat még nem kezdték el digitalizálni, pedig rendkívül sok idő- és energiavesztéssel jár ez a vállalatok számára: évente akár 106 munkanapot töltünk a szerződéseink kezelésével. De a vállalkozásoknak nem csak szerződéskötési segítségre van szükségük, hanem arra a jogi biztonságra, amit az offline világban megszokhattak, és ebben más a TrustChain a hasonló területtel foglalkozó cégeknél. Nálunk a fókuszban a jogi biztonság áll: a Platformon keresztül egymással szerződést kötő felek azonosítva vannak, így kétséget kizáróan megbízhatnak egymásban, és a TrustChainen keresztül kötött szerződések bármilyen bírósági vagy adóhatósági eljárásban felhasználhatóak. 2020 végén már több mint 2500 KKV ügyfelünk volt, többek között Magyarországról, Csehországból, Ausztriából, Bulgáriából. Fő ügyfeleink befektetési alapok, klinikai kutatással, logisztikával foglalkozó cégek, könyvelők, ügyvédi irodák és startupok. Eddig 410 millió forint hazai tőkebefektetést kaptunk és most készülünk újabb befektetést bevonni, aminek fő célja technológia-fejlesztés és külföldi piacra lépés.
@Kovács Zsolt
Kovács Zsolt | Startup Campus, CEO
#Kampányok
Ismerd meg az induló és már futó befektetés-célú és támogatás-célú kampányokat! Légy a sikereik részese és állj jó ügyek mellé!
Bemutatkoznak nemsokára induló kampányaink is!
- Las Vegan’s | Bemutatkozik a Las Vegan’s, Magyarország vezető vegán gyorsétterem lánca, mely a terjeszkedéséhez keres további befektetőket.
- MarosTSE | A Maros TSE az új létesítményükkel Makó és Szeged környékének jég- és télisport életét kívánják fellendíteni.
- Szófa | Magyarország úttörő kortárs irodalmi portálja, ahol egy helyen lehet hozzájutni a legfrissebb határon belüli és határon túli magyar irodalomhoz.
- Infratrainer | Regisztrálj a kampányukra! Legyél fitt és fogyj egészségesen, tudatosan!
Jelenleg is elérhető kampányaink:
- Solarbnb | Hozzuk létre az ország napelem beruházási piacterét
- Puli Space Technologies | Támogasd a kampányukat! Légy a magyar űrutazás részese, szálljon veled az Aranycsapat a Holdra!
- TRIP | Támogasd a kampányukat! Légy Te is az Első Magyar-Nemzetközi Webszínház alapítója!
Elindult az elő-regisztráció új kampányunkra!
- DoBox | Prémium kiegészítők Apple termékekhez