#TŐKEPORTÁL RENDEZVÉNY
Kanapé pitch & befektetői találkozó Vol. 38.
#Vendégek
A Tőkeportál kiemelt missziója a hazai startup-ökoszisztéma aktív támogatása és fejlesztése, ezért minden alkalommal neves szakértők osztják meg tapasztalataikat a Kanapé Pitch közönségével.
Vendégeink:
- Kovács Zsolt – Startup Campus | A Startup Campus SportTech Hungary Programja a sporttechnológiai innovációkat nemzetközi kapcsolati tőkével, külpiacra lépési jógyakorlattal és sportszakmai mentorációval segíti egy nemzetközileg is példaértékű állami, piaci és sportolói összefogás keretében.
- dr. Pongrácz Ferenc – A Tungsram csoport innovációért felelős ügyvezető igazgatója.
- Somogyi Miklós – Innovációs szakértő, a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Nonprofit Kft tulajdonos ügyvezetője
- Oláh Éva Mária – Wigner Fizikai Kutatóközpont (a SpaceBuzz vendége)
A Szófa, a SpaceBuzz, a Las Vegan’s, az Infratrainer és a DoBox kampánygazdái is ismertetik a legújabb fejleményeket és híreket a közösségi kampányok kapcsán.
@dr. Pongrácz Ferenc
dr. Pongrácz Ferenc | Tungsram, ügyvezető igazgató
A Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja és az Informatikai Szakosztály Elnöke vagyok, valamint a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal Innovációs testületének tagja. 2015 és 2017 között a Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöki tisztét is betöltöttem. A Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájában szereztem PhD. Fokozatot. Kutatási területem az innovációs ökoszisztéma, okos városok és a digitális innováció; valamint az Ipar 4.0 társadalmi hatásai.
@Kovács Zsolt
Kovács Zsolt | Startup Campus, CEO
@Somogyi Miklós
Somogyi Miklós | A közép-magyarországi innovációs központ ügyvezetője
Az egyetem utáni első években különböző gépipari technológiai kutatásokban és fejlesztésekben vettem részt, munkatársaimmal több tucat speciális célgépet, szerszámot, készüléket, illetve szabadalmi ötleten alapuló terméket fejlesztettünk ki.
Több know-how elkészítését és nemzetközi értékesítését irányítottam. Számos tanulmányt és felmérést készítettem a minisztériumok számára. Majd különböző beosztásokban részt vettem a Budaörsi Ipari és Technológiai Parkban magántőkéből megvalósított és működtetett Regionális KKV Versenyképességi Központ fejlesztésében, aminek keretében számos innovatív ötlet és kutatási eredmény piaci bevezetését segítettem. A Magyar Innovációs Szövetség egyik alapítója és több mint tíz évig elnökségi tagja voltam. Jelenleg a CHIC Közép-magyarországi Innovációs Központ Nonprofit Kft tulajdonos ügyvezetője vagyok.
Az innovációmenedzsment területén szerzett tapasztalataimat a TALÁLD KI, VALÓSÍTSD MEG, LÉGY SIKERES című, a közelmúltban megjelent könyvben foglaltam össze. Részletes információkat a weboldalamon és Facebookon találhattok!
@Oláh Éva Mária
Oláh Éva Mária | Wigner Fizikai Kutatóközpont
#Kampányok
Ismerd meg az induló és már futó befektetés-célú és támogatás-célú kampányokat! Légy a sikereik részese és állj jó ügyek mellé!
Jelenleg is elérhető kampányaink:
- Las Vegan’s | Sikeresen indult a Las Vegan’s kampánya! Vegyél részt a vegán piac felfutásában! Légy részese a legnagyobb hazai vegán gyorsétteremlánc nemzetközi felfutásának, és próbáld ki magad is a növényalapú élelmiszerek piacán befektetőként is, fogyasztóként is.
- TRIP | Támogasd a kampányukat! Légy Te is az Első Magyar-Nemzetközi Webszínház alapítója!
- Szófa | Magyarország úttörő kortárs irodalmi portálja, ahol egy helyen lehet hozzájutni a legfrissebb határon belüli és határon túli magyar irodalomhoz.
- SpaceBuzz | Virtuális űrutazást, mely során a gyerekek megtapasztalják azt a hatást amit az űrhajósok éltek át, mikor meglátták a Föld törékenységét.
Regisztrálj elő előkészítés alatt álló kampányainkra!
- DoBox | Prémium kiegészítők Apple termékekhez
- Infratrainer | Regisztrálj a kampányukra! Legyél fitt és fogyj egészségesen, tudatosan!