#TŐKEPORTÁL BLOG
Kanapé Pitch a TRIP hajóról - ilyen volt a 20. epizód
*BESZÁMOLÓ
Csodálatos környezetben és csodálatos emberek rendkívüli sztorijaival ismerkedhettünk meg a 20. epizódban is: a legsikeresebb magyar animációsmárka-kreátorral, az Oscar díjra is jelölt M. Tóth Gézával, aki az előadóművészet támogatásra indított TRIP kampány mellett tette le voksát és támogatta is meg a kampányt – kövessétek példáját a https://tokeblog.hu/TRIP linken; és hallottunk exkluzív részleteket a pályájáról, hitvallásáról. Őt követte két neves startupper, a Talk-a-bot alapító Deliága Ákos, aki most már az IVSZ egyik vezetőjeként is a startup ökoszisztéma érdekeit képviseli, és együttműködik a Startup Hungaryval, akik korábban már bemutatkoztak itt a Kanapén. Vele beszélgetett Sebastian Tamás, nemzetközi startupperünk, startup-tudós:) , aki a startup-rakéták kilövését támogató RocketShepherd.com alapítójaként a startupok láthatóvá tételét segíti elő. Bozsik Balázs a BÉT-től és Lukács Ákos a Deloittetól pedig átfogó képet adtak az ESG befektetések (Environmental, Social, Governmental) fontosságáról és arról, hogy befektetéseink hogyan formálják a jövőnket. A Deloitte prezentációja elérhető itt is: https://tokeblog.hu/wp-content/uploads/2020/10/Lukács-Ákos-Deloitte-HU-Kanape-Pitch-20200930-ESG-befektetések.pdf. Verő Barbara startup-szakértő a startupok DNA-je, azaz az emberi erőforrás, csapatépítés fontosságát, az ennek érdekében kimunkálandó startup-alapítói célokat hangoztatta. (A kifejezés Uri Levine-tól, a Waze alapítójától származik, hogy mennyire fontos a csapatépítés a startup sikeressége szempontjából). Ő mutatta be a pitcheket: a SolarBnBt, a DoBoxot, és a Pulit.
Kattintsatok, fektessetek be és támogassatok: hozzuk létre együtt a hazai közösségi finanszírozást!
M. Tóth Géza
A filmrendező éppen saját maga is karanténba került, így minden szempontból átéli a karantén hátulütőit. Most méginkább megéli, hogy amikor „kényszerűségből” elcsendesedik, lelassul a világ körülöttünk, akkor nagyon fontos dolgok tudnak fókuszt kapni az életünkben. Az új helyzetnek köszönhetően, ha kényszerből is, de egyre több platformon, egyre könnyebben, és ami a lényeg: közvetlenül elérhetjük a közönséget, tulajdonképpen kizárva az döntéshozókat, és ezzel tényleg a közönségre bízva a döntést, hogy egy-egy produkció mennyire jó.
A közvetlen közönség-elérés lehetőségeivel párhuzamosan a közvetlen finanszírozás is egyre gyakoribb az előadóművészet, kultúra finanszírozásban is, hiszen az olykor merev gondolkodású döntéshozók helyett az a kultúrafogyasztó fizethet, akinek tetszik, amit kap. Így tehát egyre nagyobb hangsúlyt kap ebben az iparágban is a közösségi finanszírozás.
A karantén okozta problémákat olyan helyeken, országokban, ahol a művészet nem számít kevesek luxusának, hanem olyan természetes, mint a friss levegő vagy a friss élelmiszer, és ahol nem az adók terhére várja „csak” el az adófizető a művészeti élet fenntartását, ott sokkal gyorsabban és természetesebben nyíltak meg a pénztárcák, indultak el sikeres crowfunding kampányok.
Kövessük példájukat. Hajrá TRIP, hajrá közösségi finanszírozás!
Deliága Ákos & Sebastien Tamás
Deliága Ákos – a Talk-a-bot alapítója, az IVSZ új alelnöke, és Sebastian Tamás (Sebi) – RocketShepherd alapítója
Ákos elmondta, hogy azért kapta meg az Informatikai Vállalkozások Szövetségének alelnökségi posztját, hogy a startupokat képviselje, mint a digitalizáció új és fontos szereplőit. Ennek és eddigi 3 éves munkájának egyik hozadéka a tavasszal megalakult Startup Hungary alapítvány, amelynek alapítói a hazai ökoszisztéma jelentős alakjai. Ők és három jelentős szervezet (a Design Terminál, a Google és az IVSZ) alkotja az irányító és kuratóriumi csapatot. Ez az új szervezet csak az alapítók érdekeit képviseli és helyezi előtérbe, mindezt nemzetközi szemszögből. A szervezet mottója a „Több és jobb startupot!”, ahol a jobb még definiálandó fogalom.
A „jó” és „rossz” startup a RocketSheperddel megkülönböztethető!. Ezeknek mértéke, vagyis, hogy mennyire jó vagy mennyire rossz nem. Sebi, a hamarosan induló vállalkozásával ennek döntési folyamatnak próbál majd alátámasztó információkat adni. A RocketShepherd egy olyan dinamikus adatbázist fejleszt, ahol egy felületen felfedezhetővé válnak a közép-kelet európai (így a magyar) startupok, vagyis mint egy automatizált Facebook startupoknak. Ez azért is fontos, mert „ahogy Columbo felesége is, sokat hallunk róla, de nem igazán látjuk”. A RocketShepherd viszont minden automatikusan leszívható adatot összeszed a startupokról, ami lehetővé teszi, hogy összevessünk egy startupot a többi versenytárssal világszinten és rávilágítsunk, hogy miben térnek el, illetve, hogy milyen partnerek és szolgáltatások vannak, amiket rajtuk keresztül igénybe lehet venni a felzárkózás érdekében.
A hosszú távú cél, hogy elhelyezkedjenek a részvény célú közösségi finanszírozásban, ám nagyban gondolkozva, nem egy-egy cégbe, hanem egy teljes iparágba, vagyis a startup iparágakat tennék befektethetővé, mint indexek (pl. rajtuk keresztül befektethetsz a magyar fintech vagy a közép-kelet európai AI iparba).
Néhány szám a magyar ökoszisztémáról RocketShepherd szempontból:
– 3,000 magyar startup ökoszisztéma szereplő van, amelyből 2,000 startup, amelyből 55% (1,116) még él/aktív a mai napon
– 16%-a az aktív startupokból (azaz 178) generál több, mint 100,000 EUR-t évente
– 800M EUR-t vontak be a 2,000 startup 2010 óta (VC + grants)
– A top három vertical Magyarországon: Healthcare, Productivity & Business Development, Food & Beverage.
Bozsik Balázs & Lukács Ákos
Bozsik Balázs – BÉT vezérigazgatói tanácsadója, a fenntartható befektetések szakértője és Lukács Ákos a Deloitte Magyarország üzletágvezetője az ESG befektetésekről beszélgetnek
Balázs állítása, hogy „greed is good” (Gordon Gekko), vagyis, hogy a kapzsiság jó és hogy a tőzsdék is jók és képesek a fejlődésre. Miért is jók a tőzsdék? Először is, nem véletlenül léteznek nagyjából 500 éve. Egyébként pedig komplex, szabályozott körülmények között működik, felügyelt piaci jelleggel. A kérdés az, hogy ez meg tud-e újulni? A válasz, hogy manapság már lassan közhely, hogy az adat az új olaj, de a tőzsdén az információ már a telegráf megjelenése óta is hatalmas szerepet játszott. Emellett a tőzsdék demokratikusan működnek, transzparensek és nyilvánosak, ami egy fenntartható világban igencsak fontos. Tehát megvannak az alapok, melyek minden körülmények között és érában fontosak, a fejlődést pedig jól mutatja, hogy a krétával felíros és nyílt kikiáltásos működést ma már klimatizált szerverteremben az algoritmusok helyettesítik. A fejlődést a válságok váltják ki, melyek magukkal hozzák a szabályozást és a technológiai fejlődést is.
Ákos állítása, hogy a világ digitális és zöld lett a válságnak/pandémiának köszönhetően, mely jó mind a két célnak. Digitalizációban hatalmasat fejlődött a hazai piac, és egy kicsit a környezet is fellélegezhetett. A két téma összekapcsolódik, azért is, mert sok esetben csak az adat hiányzik a zöldítéshez, a zöld befektetésekkel kapcsolatos döntéshozatalokban. A zöld és a fenntartható pedig nem választható, hanem kötelező. Nemcsak a környezet fenntartása miatt, hanem a különböző szabályozások (pl.: Uniós szabályok és elvárások) miatt is, illetve a külső nyomásból adódó célok miatt is. Minden nagyobb cég a világ minden felén igyekszik minél jobban csökkenteni a környezeti lábnyomát akár visszamenőleg is. Így azok a technológiák és azok a startupok kerülnek előtérbe és kapnak hangsúlyt a befektetések során, akik ezt lehetővé tudják tenni.
*PULI SPACE
Pacher Tibor ez alkalommal az Aranycsapat és a Hold összefüggéséről beszélt. Az egész egy egy keramikus mikrofilm ötletével kezdődött, mely egy egyedi időkapszula, amelyre 5 MILLIÓ karakter visznek fel. Ez a mikrofilm lesz eldugva a világörökségi területen. Ez a Memory of Mankind projekt. A projekt lényege, hogy hogyan tudunk megőrizni egy adatot sok tízezer évre elektronikus adatfeldolgozás nélkül.
Mivel Tiborék biznisze inkább a Hold, így kezdtek el azon dolgozni, hogy egy ilyen időkapszulát hogyan lehet eljuttatni a Holdra. Így jött az aluminium tér-idő plakett, melyben az Aranycsapat is szerepelne. Miért az Aranycsapat? Mert ez egy olyan büszkesége a magyaroknak és a magyar futballnak, melyre még hosszú évtizedeken keresztül büszkék lehetünk.
A Puli egyébként a Google Lunar Xprize felhívással kezdődött, melynek keretében feljutattak egy Holdjárót a Holdra, amely visszaküldött egy jelet. Jelenleg pedig a NASA-val dolgoznak együtt, hogy egy olyan eszközt tudjanak létrehozni, mely ki tudja szagolni a vizet. Ennek kapcsán merült fel a fontos kulturális projekt.
Ezt a fontos projektet tudod most Te is támogatni, ha befektetsz a Puliba!
*SOLARBNB
A Solarbnb célja az ország napelem beruházási piacterének létrehozása, hogy minden család számára elérhetővé tegyék a napelemeket.
Kemény Kornél társalapító elmondta, hogy a kormány tervei szerint 2030-ra legalább 200 ezer háztartásnak lesz tetőre szerelt napelemes rendszere, ami legalább 230 milliárd forintos piacot jelent a következő 10 évben. A napelemes megrendelések jelenleg egy alacsony koncentrációjú piacon, kb. 300 cég között oszlanak meg.
Ügyfélként azonban ez sok céget jelent, így nehéz eldönteni, kihez forduljunk. Az eltérő cégek ajánlatkérési folyamatai nagyon különböznek és időigényesek. Ha rászánjuk az időt és ettől a rengeteg cégtől ajánlatot kérünk, akkor is akadályba ütközünk: a beérkező ajánlatok tartalma és mélysége nagyon eltér, lehetetlen őket összehasonlítani és megtalálni a számunkra legkedvezőbbet. Mindez akár el is veheti a kedvünket a beruházástól.
A Solarbnb erre a problémára ad választ. A Solarbnb biztosítja, hogy csak olyan szereplők adhassanak ajánlatot a piactéren, akik átestek egy előzetes átvilágításon, ezzel biztosítva a megbízhatóságot. Olyan ajánlatkérési folyamatot dolgoztak ki, ami egyszerű és érthető a felhasználóknak, de mégis minden szükséges információt tartalmaz. Így az adatokat elég egyszer megadni, a kivitelező cégek pedig versenyezni fognak a projektünkért. A beérkezett ajánlatokat a platformon több szempontból össze tudjuk hasonlítani és ki tudjuk értékelni.
A platform használata az összes szereplő számára ingyenes; a Solarbnb jutalékos rendszerrel dolgozik, melyet a partner cég fizet a sikeres üzletkötések után.
Segíti a piacra lépésüket, hogy a hazai piacon nincsen közvetlen versenytársuk, azonban nemzetközi, elsősorban tengerentúli példák igazolják az üzleti modell létjogosultságát. Sikerüket az is elősegíti, hogy a Drukka, mint inkubátor és az Intellitext, mint vezető befektető együttműködik velük.
A Solarbnb egy dinamikusan növekvő piacon, jól skálázható, új szolgáltatással jelentkezik.
Ha Te is egyszerűbben szeretnél napelemet otthonra, regisztrálj kampányukra!
*DOBOX
Molnár Máté és Duli Gábor – DoBox
Mivel Máté és Gábor nem tudott jelen lenni az eseményen az elkészült kampányvideójukat tekintettük meg. Tekints meg Te is! https://youtu.be/dQJlbaRRrok
Az Apple kiegészítők piaca a 2019-es évben 1,1 millárd USA dollár volt. Ez egy hatalmas piac, melyből a DoBox egy 163 millió USA dolláros szegmensben versenyzik.
A DoBox a premium Apple termékek kiegészítője, ami lehetővé teszi, hogy több csatlakozót is lehessen használni az Apple termékekhez, annak ellenére, hogy csak egy csatlakozó forrásuk van, mivel ez sok felhasználónak az a problémát jelent. Az óriási piaccal rendelkező és népszerű termékeknek köszönhetően természetesen több versenytársuk is van, azonban senki nem tudta az összes funkciót még egyben nyújtani, tehát ők az egyetlen all-in-one termék, ami ráadásul vezeték nélküli kapcsolaton keresztül adja vissza a csatlakozókat a felhasználóknak. Cél tehát a még teljesebb felhasználói élményt nyújtása.
Molnár Máté társalapító elmondta, hogy az első prototípus 2016-ban készült el, azóta pedig több, mint 2000 db-ot értékesítettek belőle, például Kickstarteren és Indiegogon. Jelenleg a DoBox Pro sorozatgyártásának beindításán dolgoznak, mely egy teljes értékű dokkoló állomás beépített billentyűzettel, trackpaddel, akkumulátorral, és akár 2 TB tárhellyel, illetve többféle plusz csatlakozóval, így az iPad teljes egészében használható laptopként. Jelenleg nagyjából 250 millió eladott iPad van, ami kompatibilis a DoBox Pro-val.
A DoBox partnerei közé tartozik a Hiventures, a Tungsram és az iStyle boltok is, ahol már megtalálható a termék. A Tungsrammal és az iStyle-lal való együttműködés biztosíthatja azt, hogy a DoBox termékek világszinten minden hivatalos Apple értékesítő ponton kapni lehessen majd.
Ha érdekel a kampányuk, iratkozzatok fel az előregisztrációjukra! https://tokeblog.hu/dobox/